Abstract: Following Hoskins’ often-cited notion of “new memories” (Hoskins 2001), which are generated by traditional media in the broadcast-era, now, in a post-broadcast age, we seem to face yet another “memory boom” (Huyssen 2003), also known as a “connective turn” (Hoskins 2011). Instead of focusing on the consequences of this connective turn, however, in this paper, we aim to conceptualize another kind of (dis)connection: we analyse the interrelatedness of various – digital and analogue, virtual and material – memories. Focusing on the diverse practices of memorialising the Hungarian Shoah, and more specifically, on the controversy over the Memorial to the Victims of German Occupation in the urban, as well as digital space, we do not only show how memories (dis)connect an actual and a virtual community, but also how these different kinds of memories (dis)connect with each other in the urban and digital space.
Abstract: Studie se zabývá obrozením budapešťského židovské čtvrti. Část města, kterou dnes takto označujeme, leží v centru Budapešti, konkrétně ve čtvrtích Erzsébet a Teréz, na hranici šestého a sedmého městského obvodu. Ve studii jsou na příkladech několika restaurací, knihkupectví, prohlídkových okruhů a tzv. barů na staveništi popsány nové tendence, ke kterým v židovském městě dochází. Svou typickou architektonickou podobu získalo židovské město během 19. století a před první světovou válkou. V roce 1944 bylo na jeho území „velké ghetto“. Na zničení architektonicky cenné zástavby se nepodepsala ani tak válka, jako spíše období socializmu, které následovalo po ní. Budovy chátraly, různým vlnám modernizace a přestaveb však čtvrť nepodlehla. Po změně režimu dávalo město stále větší prostor investorům, kteří staré budovy demolovali. Proti těmto necitlivým zásahům se vzedmula vlna občanských iniciativ. Hospodářská krize, která vypukla v roce 2008, pomohla snahám aktivistů o záchranu čtvrti. Mnoho parcel zůstalo po stržení budov prázdných a další demolice byly odloženy. V zachovalých budovách a na volných prostranstvích začaly vznikat různé podniky se zvláštní atmosférou dočasnosti.
Abstract: Emma was born in 1956. Her parents survived the Holocaust with the help of false documents and their Slavic appearance – goes the family legend. Emma was brought up by her parents, according to communist principles. She is already 17 when she first learns from her aunt that she is Jewish. She meets her husband, Ben, a Nigerian, in 1976, and they leave for Nigeria. A year later Emma returns alone, pregnant, and from then on, her relationship with Ben is almost completely cut off. In 1990, Emma sends her child to a Jewish school. The analysis of the narrative interview reveals that for Emma, the meaning of choosing a stranger from a different culture was to get rid of a stigma. The presence of the colored child born from the relationship comforts her – if she manages to hide the Jewishness of the child, this covers her Jewishness as well. Along with this, she seems to be trying to protect her son from her identity problem: the color of his skin gives clear evidence of who he is and where he comes from. A decade later, she changes her strategy: now she wants the hidden stigma to be revealed and seen. And once more she uses her son to achieve this: if her son attends a Jewish school, he becomes Jewish. And if he is Jewish, that means that she too is Jewish.
Abstract: Mindennapi életünk milliárdnyi eseménye alussza Csipkerózsika álmát lelkünk mélyrétegeiben, mindaddig, amíg valamilyen 'sorsesemény' felszínre nem hozza azokat, és ezzel mintegy átstrukturálja életünk megszokott szerkezetét. Ezek az események a maguk idejében nem alkottak jelent vagy jövőt meghatározó élményt. Ahogy a szerzők ezt megfogalmazzák: 'Ez a múlt tehát olyan múlt, amely soha nem volt jelen'. A rendszerváltozás olyan 'sorseseménynek' számít, amely képes volt átstrukturálni a múltat, az egykor jelentésnélküliként megélt események a megváltozott jelenben új struktúrába szerveződtek, ettől jelentésük megváltozott, jelent formáló, jövőt meghatározó jelentést kaptak, ahogy a szerzők ezt - talán túl tömören fogalmazva - írják: 'a sorsesemény olyan jelenre utal, amely soha nem volt jövő. Értelmezésünkben e soha-nem-volt-jövő jelenből tekintünk vissza e soha-nem-volt-jelen múltra, s előre a soha-nem-lesz-jelen, illetve soha-nem-lesz-múlt jövőre'. A magyarországi zsidó identitást, illetve annak a rendszerváltozás utáni változását, 'átstrukturálódását' vizsgálta Kovács Éva és Vajda Júlia. Két csoport körében végezték - az erre a célra kidolgozott interjú-készítési módszerrel, a 'narratív interjús technika' alkalmazásával - vizsgálataikat a kilencvenes évek elején alakult zsidó iskolákba beíratott gyermekekkel és szüleikkel - akik részben vallásos, részben vallásukat már elhagyott zsidók, de ugyanúgy van közöttük katolikus, vagy éppen vegyes felekezetű család is. A lefolytatott beszélgetések szociológiai, szociálpszichológiai elemzése a választások indítékait, az identitás hátterét tárják fel.
Abstract: Jewish identity in the diaspora has always had its problematic sides, particularly in the last 100 years. As a consequence of factors such as secularization, the erosion or dissolution of traditional communities, and rapid assimilation processes, Jewish identity became more problematic, and its borders and definitions more vague, doubtful, or flexible. Definitions of “being a Jew” were relativized; they became various points on a scale that may range from belonging to a ritual community, to a distinct ethnic, religious and/or linguistic group, through belonging to more or less well-defined subcultures and/or traditions, to the point where no Jewish identity exists at all.
